Hányinger

viharra áll,
beborult az ég
rossz a kedvem
a sok megkopott emlék
eszembe jut
de nem úgy mint rég
de amikor néha
süt a nap és kékül az ég
előveszem újra
a meggyűrődött képet
az ablakból nézem
a léha bamba népet
mindig azt érzem
emlékeim fájnak
olyan érzés akár
a gyötrelmes halál
 

a tű már lassan vénát ér
az anyagot viszi majd a vér
pár pillanat és jön a hatás
akár egy örökké tartó kéj utazás

a csodálatos gyönyörű elmondhatatlan álmok
amiket ilyenkor nagyon sokszor látok
a kedvemet nem szegi sem a meleg sem a tél
ez a hatás nekem akármit megér

ilyenkor nem érdekel engem semmi és senki
ilyenkor tudom érzem milyen is szabadnak lenni
eltelik pár óra és elszáll az álom
a következő lövést mindig nagyon várom

nem érdekel mi lesz nem érdekel mi van
a világgal a faszom úgyis nagyon kivan
ilyenkor érzem milyen boldog vagyok
ilyenkor én a fejemben annyi mindent kapok

nem ér se kín se bánat se csalódás
csak öröm és boldogság ilyen az utazás
az út vége kicsit göröngyös és meredek
de nem érdekel az se ha egy kicsit remegek

megkérdezed meg e érte azt mondom hogy persze
a kedvemet nem szegi semmi biztos vagyok ebbe

ülünk egymással szemben
én nézem az arcodat
hallgatjuk a csendben
a suhogó hangokat

mosoly játszik az arcodon
amikor rám nézel
közel hajolsz hozzám
elmondod hogy mit érzel

az ajkamra egy puszit adsz
a válaszomra várva
de a számon nem jön ki hang
mintha kulcsra lenne zárva

egy kósza könnycsepp
jelenik meg arcodon
én finoman letörlöm
egy szó táncol ajkamon

ölellek és hozzád bújok
elmondom hogy mit érzek
halkan a füledbe súgom
tiszta szívből szeretlek

elönti a szívem a fájdalom ahogy látom pusztulni a világot
nem látok már sehol sem erdőt, réteket s virágot
az emberek maguk körül mindent elpusztítanak
és ha valaki megkérdezi azt felelik, globalizálódnak

és ha belegondolsz nekünk egy ilyen világban kell élnünk
akkor előbb utóbb rájössz itt az ideje elkezdeni félnünk
mert nem marad semmi a bolygónkból csak egy betondzsungel
és lassan észre se vesszük hogy körülöttünk mennyi szép dolog pusztul el

fejlődik a technika és gyárak épülnek csak körénk
és ebből ami haszon van abból semmi se a miénk
ebben a világban egy robotnak érzem csak magam
és nem veszem már észre azt hogy fertőzik csak az agyam

globalizált világunk elpusztít majd bennünket
pár év múlva siratjuk majd jövőnket
de az akkor kifolyt könnyek semmit nem érnek már
mert a légszennyezés miatt ránk csak kínhalál vár

a hadsereg már készen áll
bombát dob sok vasmadár
fegyver hangja töri meg a csendet
erőszakkal törik meg a rendet

minden boltot kifosztanak
gránátokkal dobálóznak
megölik az ártatlant
eltiporják hazádat

anyakézben gyermek reszket
ameddig tudod óvod s véded
lángokban állnak az óvóhelyek
félelemtől remegnek az emberek

puskatussal tarkón vernek
gyűjtő helyen keltegetnek
enni nem kapsz éheztetnek
s ha vége lesz majd nem kímélnek

mint nácik a zsidó népet
a semmiért kivégeznek
áldozatot követel minden harc
és itt nincsen hátra arc

 

félek vége és nincs mit tenni
csendben nyugodtan fogok elmenni
nem néznék vissza mert az fájna
a szívemből egy darabot hagyok hátra

a vasútállomáson majd vonatra szállok
engem többet sohasem láttok
sajnálom nem csak mi tehetünk róla
többet nálad nem állok sorba

de ha mégis véletlen összefutnánk
egymáshoz akkor sem szólnánk
lehet a múlt előtörne
a szívünk ismét kettétörni

az alkohol az életem
hányok és belefekszem
nem érdekel mit szólnak
rólam mit is gondolnak

életem az alkohol
kedvencem a kannás bor
életem az alkohol
részegen érzem magam jól

elszáll minden bánatom
ha magamat meg tankolom
iszok aztán hányok
akkor is tovább piálok!!

nincsen már semmi remény
az alagút végén nincsen fény
nem érdekel semmi más
haverok kanna bulizás

életem az alkohol
kedvencem a kannás bor
életem az alkohol
részegen érzem magam jól

szeszre mindig van pénz
nem értem mitől félsz
nemsokára bebaszunk
akár hol így elalszunk

életem az alkohol
kedvencem a kannás bor
életem az alkohol
részegen érzem magam jól

a golyó lassan célba ér
az utcákon folyik a vér
ebben élünk napról napra
nem hagyjuk már sose abba
egymás ellen atomot gyártunk
csak a megfelelő időre várunk
úgy éljük az életünket
kihasználnak csak bennünket
pénz az isten mindenki tudja
ebből van mindenkinek naponta gondja
nem vagy ember ha nincsen pénzed
nem kapsz semmit csak álmodsz róla és nézed
időtlen idők óta háború
van ki ettől szomorú
de nem tehetünk ellne semmit
a pénz irányít mindent és mindenkit

 

eljött a reggel
se cigim se pénzem
az úton ahogy megyek
a csikkeket nézem
meglátok egy izmosat
felszedem s meg gyújtom
nem tétovázok sokat
azonnal el szívom
bemegyek egy boltba
egy felest lenyelek
a talált csikkekből
egy cigarettát tekerek
jó csikkeket kutatva
bolyongok a városba
útközbe belenézek
minden egyes kukába
megszoktam a csikkezést
és hogyha lesz pénzem
ahogy megyek az úton
a csikkeket nézem...

elítélsz pedig nem ismersz
hozzám szólni nem is mersz
mert a külső mindent elárul
rám néz szinte elájul
végigmér és leköpne
mielőtt megismerne

szemedbe nézek
ma éljel indulok
hátra többé soha nem fordulok
mostantól már
külön utakon járunk
remélem egymásra
soha nem találunk
az én utam rögös és veszélyes
míg a tied sima könnyü kényes
akár csak te
ki magára gondol
maga miatt képes
akárkitől el fordul
én bár szerettelek
ma éljel indulok
akár mivel sújt az élet,
rád többé nem gondolok
de ha támadnak,
a régi gondolatok és álmok
szememet is becsukom,
és tovább állok
vissza soha,
nem fogfok térni
de ha neked hiányzok,
képemet tudod nézni
érzelmet feledni,
ugy h emlék maradjon
nem is olyan könnyü,
vissza ne ragadjon
köteled szorít,
majd le vágja fejem
de nem fogom ezért,
elveszteni az eszem
elég volt a csalódásból,
miket tőled kaptam
már csak azt bánom,
mí soká ezt hagytam
miért pont engem kellet mindig,
utolsonak hagynod
miért volt minden fontosab,
inkább el kelet volna hagynod
hazudtad h szeretsz,
velem akarsz lenne
nem értem akkor,
miért kelet ezt tenni

vérfagyasztó csend a hideg éljben
hirtelen siköly a sötét méjben
villanó fény a messzeségben
borzasztó látvány minden képen
szívszakító érzés minden emberben
hatalmas viharfelhő a hegyekben
kés van mostmár minden testben
önpusztítás a lelkekben
minden mitől az ember fél
évezredek óta bennünk él
ez a világ miben élünk
azt mutatja mitől kell hogy féljünk
magunknak okoztuk mi tehetünk róla
meg van számlálva minden óra
évezredek óta
és mi tehetünk róla

Urinal Tribunal - Ejakulat Attentat

Hát elég szutyok volt ez a hét is eddig. Nem történt semmi érdekes.
Max annyi, hogy jól be voltam baszva és kint voltam bécsbe. Sokminden ott sem volt. Elmentünk boltozni meg söröztünk boroztunk jégereztünk.
Részegen faszán eltévedtem me rossz metróra száltam. A rendőrök is kitiltottam
Landstrasse metrómegállóból, szóval jó volt.
8 órát utazhattam hazafelé is... Délután 4órától éjfélig tartott a hazautam.
Hát szóval nem volt vmi tartalmas ez a hét sem.

elkapott a hányinger mikor a tv-t néztem
ijen mélyről jövőnek még sohase éreztem
nem bírja a gyomrom a rengeteg hazugot
és a szemem is már túl sok reklámot látott

az utcákat elborítják a hírdető táblákkal
házainkat elrindítják a rengeteg plakáttal
ezt már ugyan ki bírja folyik ránk a sok szemét
ostoba hírdetmények eltakarják mindenki szemét

Itt van szombat este, én meg itthon döglök... Hát elég gáz. Emlékszem régebben ilyenkor tök részeg voltam. Most meg semmi. Egyre szarab az élet.
Nézegettem a feszteket is. Nem igazán találtam számomra érdekfeszítőt. Megint minden mint tavaj, tavajelőtt meg azelőtt. Semmi újat nem tudnak produkálni már ezek a szervezők. Mondjuk rockmaraton annyiból érdekelne, hogy olcsó a belépő 20.-áig. De mivel még pénzem sincs... Nem tok jegyet veni amikor megérné. Annyira utálom már ezeket a semmitmondó napokat. Ahogy követik egymást, és napról napra nem változik semmi. Telnek a hetek, hónapőok de mindig ugyan az. Na mindegy lessz ez még ígyse:D

halál közeli, élményben volt részem
este 7 körül, mikor a tv-t néztem
majdnem szívrohamot kaptam
mikor a képernyőn megpillantottam
meg halottam a hangját
minden hazug szavát
az arcán széles, álszent mosoly űlt
nagyképüen integetett, mielőtt leült
at asztalon egy fehér pappír mindent arról olvasott
de az egészről, viszont eggyáltalán semmit sem tudott
álszent hazug, fületbántó szavak
semmi nem igaz abból amit mondanak

 

Valami nem tetszik húzd a szádat
valami kell verd a nyálad
nyílvánítsd ki nem tetszésed
Vágd pofájukba véleményed
Igazad csak neked lehet
Ez ellen senki semmitsem tehet
Beteg vagy rajtad láccik
Harag veled könnyen jáccik
Ha elborul az agyad
Verjed földhöz magad
 

Ölelj át egyszer talán utoljára
Most indulnom kell az egy örök csatába
Mások vágyait kielégítő harcok
Minden nap gájázó, halálra ítélt arcok

Ezernyi vágy és álom foszlik szerte
Ha nem gondolsz másra, csakis egy percre
Szíved megdobban beremeg a kezed
Mikor az óra megszólal dolgozni kell menned
 

Szarrá, rommá unom az agyam
Keresek egy kötelet és felakasztom magam
Ha nincs kötél kitalálok mást
Nem bírom ezt a szellemi kínzást
Megőrülök lassan, nemsokára
Itt rohadok egy kibaszott szobába
Minden szar má a faszom kivan
Átágom a torkom, na akkor mi van
A kedvem halott majdnem én is
A gondolat tetszik, jajj de szép is
De nincsen kötél és tompák a kések
Akármit csinálok még mindig élek

Kötéllel a nyakamon
Elmúlt már az unalom
De én azért folytatom
Magamat fel akasztom
Mi lessz majd azt leszarom
Meg már ugyse tudhatom
Az utolsó lökést megadom
Az életet azt feladom
A jelent már nem siratom
Az én hidám azt bevallom
Lancaimat el szakítom
Az utolsókat rúgom
Túl sokat panaszkodtam
A pokolra jutottam
Ott vajon mit csinálok
Majd valamit ki találok
Túl sokáig nem várok
A gonosszal szembeszálok
Leültetnek felálok
Óriásit kiáltok
Bűntetést azt nem kapok
Ígéretet nem adok
Tér közepére szarok
Néznek a bamba arcok
Aztán fegyvert ragadok
Kegyelmet azt nem adok
A pörgést már nem bírom
Magam újra kinyírom
 

Minden fegyver csőre töltve
A régi tár újra cserélve
Nem hallok semmit a nagy zajtól
Fáj a fejem a lőporszagtól

Társaim közül páran
Halottan fekszenek a véres sárban
Teljessen átázott a ruhánk
Szélviszi messze a bombázók zaját

Rakéták hasítanak az elborult égen
Családomat nézem egy megkopott képen
Várnak ránk a barikádok mögött
Célbavesznek a sűrü fák között

Egy utolsó könnycsepp gördül le arcomon
Fegyveremet még erősebben szorítom
Hatalmas csatazajjal indulunk előre
Pillanatok alatt hullunk le a földre