Hányinger

Szarrá, rommá unom az agyam
Keresek egy kötelet és felakasztom magam
Ha nincs kötél kitalálok mást
Nem bírom ezt a szellemi kínzást
Megőrülök lassan, nemsokára
Itt rohadok egy kibaszott szobába
Minden szar má a faszom kivan
Átágom a torkom, na akkor mi van
A kedvem halott majdnem én is
A gondolat tetszik, jajj de szép is
De nincsen kötél és tompák a kések
Akármit csinálok még mindig élek

Kötéllel a nyakamon
Elmúlt már az unalom
De én azért folytatom
Magamat fel akasztom
Mi lessz majd azt leszarom
Meg már ugyse tudhatom
Az utolsó lökést megadom
Az életet azt feladom
A jelent már nem siratom
Az én hidám azt bevallom
Lancaimat el szakítom
Az utolsókat rúgom
Túl sokat panaszkodtam
A pokolra jutottam
Ott vajon mit csinálok
Majd valamit ki találok
Túl sokáig nem várok
A gonosszal szembeszálok
Leültetnek felálok
Óriásit kiáltok
Bűntetést azt nem kapok
Ígéretet nem adok
Tér közepére szarok
Néznek a bamba arcok
Aztán fegyvert ragadok
Kegyelmet azt nem adok
A pörgést már nem bírom
Magam újra kinyírom